2011. szeptember 14., szerda

Autóbérlés



Az autóbérlést mi itthonról intéztük, csak úgy, mint minden mást. Nem akartuk Amerikában ezzel húzni az időt, és féltünk is, hogy ott drágább lesz, vagy bonyolult angol kifejezéseket nem értjük meg. Egy magyar oldalon foglaltuk le a kocsikat. Itt: http://www.traveljigsaw.hu/
Elég segítőkészek voltak. Többször is telefonáltunk nekik és mindig szántak ránk időt. Sőt mikor mondták, hogy visszahívnak ezzel-azzal az információval, akkor az úgy is történt. Az áruk sem drágább, mint a cégek közvetlen honlapjáról, szóval csak ajánlani tudom őket. Bankkártyával fizettünk, telefonon keresztül.
4 autóbérlést intéztünk összesen.
Mivel aki ismer tudja, hogy a kocsikat a színük alapján tudom csak leírni, így inkább teszek be képet a bérelt kocsikról, így láthatjátok miket kaptunk, mennyi pénzért.




New York - New York - 4 nap - 56. 678 Ft


New York államban volt mind közül a legdrágább a kocsi bérlés.
Maga New York városába nem kell kocsi. Sőt hülyeség. Ott jó a tömegközlekedés.
A kocsival a Niagarához, Toronto-ba és Washington DC-be mentünk.


A kocsit egy kis irodában vettük fel, amelyik a legközelebb volt az apartmanunkhoz. Kicsit megijedtünk, mert az előző este utána olvastam annak az irodának és kiderült, hogy elég szemetek. Sok mindenkit átvernek, hogy ilyen-olyan karc lett a kocsin, amit kifizettetnek velük, holott az már előzőleg is ott volt.
És bizony mikor átadták a kocsit, első dolgunk volt körbenézni, hogy hol van rajta szépséghiba. Csomó karc volt rajta. Ezt rögtön jeleztük nekik, de mondta a csávó, hogy nem baj. Persze mi lefotóztuk és levideóztuk a kocsit még a garázsban a biztonság kedvéért.
4 nap múlva mikor vittük vissza a kocsit egy másik csávó volt. Rögtön problémázott a karcok miatt. Ki akarta fizettetni. Aztán meg mondta, hogy jó nem kell fizetni, mert jó rá a biztosítás, de akkor is ki kell töltenünk valami lapot. Gyanús volt az egész. Nem hitte el, hogy előtte is ott voltak a karcok. Aztán mikor jöttünk azzal, hogy meg van felvételen, annyiban hagyta a dolgot. De ezek tuti erre utaznak, hogy így lehúzzák az embereket. Csupa rossz dolog volt róluk a neten is.
Apa mondta, hogy a karcok is gyanúsak. Mert hogy olyanokat nem tudja hogy lehet szerezni. Szerinte direkt ők csinálták. Mindegy. Mi így megúsztuk a dolgot.








San Francisco repülőtér - Long Beach repülőtér - 7 nap - 48.071 Ft

Itt érdekes volt a helyzet, mert mikor odamentünk az autóbérléses helyre, mondták, hogy a C sorról akármelyik kocsit vihetjük. A C soron állt vagy 7 kocsi, mindben volt kulcs. Szóval mindet meg lehetett nézni, hogy melyiknek mekkora a csomagtartója, stb.
Mi végül emellett döntöttünk.






Long Beach repülőtér - Santa Barbara repülőtér - 1 nap - 9062 Ft



Itt elrontottuk kicsit az autóbérlést, mert úgy mondtuk, hogy üres tankkal visszük vissza. Azt hittük csak úgy lehet. Pénzt meg, ugye nem adnak vissza, ha marad benne benzin akkor se. Az előző helyeken ez oké volt, mert jól kifogyasztottuk a tartályt. De mivel itt csak arra kellett a kocsi, hogy Long Beach-ről Goleta-ba jussunk (200 km), így nem volt alkalmunk kifogyasztani a tankot. Szóval kb fél tankkal vittük vissza a kocsit, elbukva elég sok pénzt.

























Santa Barbara repülőtér - Las Vegas - 6 nap - 55.419 Ft
Itt egy magasabb kategóriás kocsit béreltünk, mint az előző helyeken. Egy terepjáró szerűsűget a nemzeti parkok miatt. (bár erre amúgy nem lett volna szükség)
Egyik nap elmentünk a vegasi reptérre, hogy megkérdezzük meg lehet e hosszabítani a foglalást, mert úgy döntöttünk, hogy Vegason belül is kocsit használunk nem buszt. (Mert a házunk a Striptől kb 2 km) Szóval meghosszabbítottuk 4 nappal. Már nem emlékszem mennyit fizettünk, de kb. annyira jött ki egy nap, mint alapból.



















Nemzetközi jogosítvány nem kell. Ezt mondták nekünk telefonon is, akiktől foglaltunk. És valóban nem is kértek sehol sem.
Mi nem kértünk sehol semmi plusszt. Ha 2 sofőr van, azért is kell külön fizetni. GPS-t szintén adnak pénzért. 25 év alatti vezető, pedig csak felárral vezethet minden cégnél.


2011. szeptember 2., péntek

Mi következik még?


Most, hogy a nyaralás végére értem, összegzem a kinttlétemet, adok tanácsokat azoknak, akik tervezik, hogy ott nyaraljanak, és leírom, hogy körülbelül milyen költségvetéssel kell számolni.
Bemutatom azt az oldalt, ami nélkül sose jutottam volna ki ebbe a távoli országba.
Szóval lesz itt még sok minden, remélem hasznosnak fogjátok találni őket.
Nekünk ez volt az első tengerentúli utazásunk, sőt repülőre is most ültünk először. (anya és apa már ült gyerekkorában) Szóval eléggé féltünk minden lépésnél (repülőjegy vétel, autó foglalás, stb), de végül semmi gond nem volt. Simán vettünk minden akadályt. :)

Mint láttátok minden volt ezen a 2 hónapos nyaraláson. Színház, nemzeti parkok, múzeum, hullámvasutak, pihenés, városnézés, hajókázás és még sorolhatnám. Azt hiszem mindenki megtalálta a számára kedves programot.
Majd összegzem, hogy hol mi tetszett legjobban és mit nem szabad semmiként se kihagyni.

2011. augusztus 22., hétfő

Vegasi kápolnák

Ez bizony az utolsó napunk az USA-ban. Sok programunk nem volt. Elmentünk kocsival a kápolnákhoz, hogy közelebbről is szem ügyre vegyük őket. Szép, kis hangulatos helyek.

A házunk és kocsink ottlétünk alatt

Egy zárt közösségben volt a házunk, ilyen villák társaságában



Stratosphere Tower



 
Majd visszamentünk a hotelekhez is ahol kommunikációs problémák miatt ketté váltunk apáéktól. A Strip elején 3 hotelt összeköt egy ingyenesen közlekedő vonat. Ezzel akartunk visszamenni a kocsihoz. Már múltkor is használtuk.

Lényeg, hogy én anyával ragadtam, Bence meg apával. Nem tudtuk, hogy most mi lesz, hol találkozunk. Szóval csomót vártunk rájuk, majd fogtuk magunkat és elindultunk a kocsihoz. Apáék már rég ott voltak.


Excalibur

New York New York a hullámvasúttal

Excalibur

Luxor
 
Otthon pakolás, majd célbe vettük a repteret. Este indult a gépünk. A kilátás gyönyörű volt. Lehetett látni a kivilágított Stripet felszálláskor. Későn kaptam észbe, ezért fénykép nincs róla. De aki teheti este repüljön ott, mert felejthetetlen élmény az a látvány. J








 
New Yorkban szálltunk át. Majdnem 8 órát kellett itt várni. Rendesen felfedeztük a repteret, de kimenni nem volt kedvünk.




Otthon Zolcsi kijött értünk a reptérre. Amint hazaértünk már csöngött a telefon. Marciék hívtak, hogy van e kedvünk lemenni velük a Balatonra. Másnap már Siófokon aludtunk az apartmanban. J

2011. augusztus 21., vasárnap

Nathan Burton Show

Ma megint jacuzziztunk reggel és fagyiztunk. Kissé ellustultunk, csak vásárolni mentünk el délelőtt, utána meg 4-re a Nathan Burton Show-ra.

 

 
Még az első nap kaptunk egy szóró lapot, amiben különböző programokat reklámoztak. Ebben volt egy kupon erre a showra a balkonra. A szállodában akkor rá is kérdeztünk a dologra. Kiderült csak akkor működik a dolog, ha egy héttel előre lefoglalod magadnak a helyet. A legtöbb ember, nem tölt egy hetet Las Vegasban így elveszti értékét a kupon. De nekünk szerencsénk volt, mert még a városban voltunk az előadás napján. Meg is kaptuk akkor a jegyünket, és ma került sor a show-ra. Ez egy bűvész show volt. Kb már 3-kor ott álltunk az ajtóban, hogy jó helyet kapjunk. Közben figyeltünk egy nyugdíjas párt, akik vagy 300 $-t eljátszottak egy játék gépben. Sajnáltam, de ugyanakkor meg is vetettem őket. Pontosabban inkább a nőt. A férfi már többször mondta, neki, hogy menjenek haza. Aztán el is vette a pénztárcáját, és elment. A nő ottmaradt és a zsebéből kivett még pénzt.
Mikor bejutottunk mondták, hogy a balkonon akárhova ülhetünk. Így nagyon jó helyünk volt, hisz elől álltunk a sorban. Középen az első sorba ültünk, mindent láttunk.
Majd kezdetét vette a show. Mielőtt bemehettünk a terembe minden csoportról csináltak képet. Ebben semmi újdonság nincs, minden helyen ez megszokott dolog volt eddig. Jó pénzért meg lehet ezeket venni. Itt azonban kiderült nem erről van szó. A show elején a nagy kivetítőn bemutatták a képeket. Mindegyikre csak 2-3 másodperc jutott és sikítani kellett mikor magunkat mutatták. Ötletes dolog. J



A kép amit bemutattak a nagy kivetítőn rólunk
 
A show maga is tetszett. Bűvész előadás volt egy kis stand up comedyvel fűszerezve. Anya mondta is, hogy most már nem bánja, hogy nem a David Copperfieldet néztük meg tegnap, mert neki ez is sok élményt hozott.

Az előadó Nathan Burton nagyon szimpatikus volt. A műsor végén lehetett vele fotózkodni. Én nem akartam, mert nem is ismerem igazából. Ha sorozat sztár lenne akkor nem haboztam volna. J Anya viszont erősködött. Kedvetlenül, de beleegyeztem, hogy lefotózom. És pont mikor már összeálltak, és megcsináltam a képet, kiírta, hogy elem lemerült. Persze nem akartam azzal szarakodni, hogy kicserélem, amúgy is mérges voltam anyára, így mondtam, hogy oké, kész a  kép. Anyáék utána azzal szívattak, hogy biztos zavarba voltam. Ezzel sikerült jól felidegesíteniük, mivel nem is ismerem a csávót, akkor mért lettem volna ideges? Egyszerűen feleslegesnek éreztem amúgy is a képet. Mert szegény csávót, gondolom úton út félen leszólítják, akkor most minek nekünk is kép vele, mikor igazából most hallottunk róla először?

Autogramosztás
 
A show után ismét a hoteleket jártuk. Benéztünk a Belaggio-ba, Paris Hotelbe. Ismét megnéztük a szökőkút játékot. Még mindig nagyon tetszett.

Belaggio belseje

Belaggio

Vízsugár alatt sétáltunk át




Paris hotel belülről




A Belaggio előtt





 
Este a Treasure Island előtt néztünk meg egy ingyenes előadást, amit minden nap egyszer mutatnak be. Csomót vártunk rá, pedig egy nagy szar volt. Én az első 5 perc után mondtam anyáéknak menjünk haza. Gyenge volt, és egy cseppet sem szórakoztató.

Gyenge kalózos előadás volt